OFFLINE

Amikor még csak hallottam a film előkészületeiről s az Erőss Zsolt lavinabalesetéről, az első kérdésem magamban az volt, hogy mi a fenéért jó ezeknek a hegymászóknak, hogy ilyen veszélyeknek teszik ki magukat... aztán most, látva a filmet, úgy érzem, erre is választ kaptam... De számomra legfontosabb üzenete a Hópárduc talpra állásának és a filmnek, az az újrakezdés mikéntjében van... hogy bárhonnan fel lehet állni, és hogy kőkemény kitartással és akarással a legmélyebb szakadékokból, az élet szinte bármelyik mélypontjáról talpra lehet állni, s ha megvan az emberben az az erő, élni és küzdeni akarás és főként az a cseppet sem könnyű kitartás, ami Erőss Zsoltban megvan, akkor el lehet érni a legmagasabb csúcsokat is. (Nem csupán a szó elsőrendű értelmében.)
Szerintem Zsolt jó példa lehet sokunknak, követendő minta a traumák feldolgozására, s egyáltalán arra, hogy nem összeomlani, siránkozni, tehetetlenül panaszkodni kellene bármilyen mélypontban, ahogy sokan tesszük, hanem apró lépésenként, de kőkeményen, kitartóan dolgozni a sikerért. (Lehet, ha kicsit csöpögősen hangzik, de aki látta a filmet, tudja, hogy nem az :-) Őszintén szólva a filmet látva, egészséges és teljes életűnek mondott fiatalként, kicsit meg is szégyelltem magam a gyakori elégedetlenkedéseimért, a lustaságomért, amiért gyakran tenni nem, csak siránkozni, vagy „a sült galambot várni” vagyok hajlamos. Bízom benne, hogy a film hatása nem múlik el nyomtalanul… Zsolt és a róla készített film roppant egyszerűen, tisztán mutatta meg azt, HOGY MINDIG, MINDENHONNAN FEL LEHET ÁLLNI! DE CSAKIS KŐKEMÉNY MUNKÁVAL ÉS KITARTÁSSAL. Úgy gondolom, hogy ezt a magatartást tanulni, követni kellene sokunknak!